Két középiskolás ADOM-tag, Tasi Zsuzsanna és Papp Júlia válaszolnak pár oktatást, iskolákat, továbbtanulást és jövőképet körüljáró kérdésre.

Miért szereted, és miben különösen béna az iskolád? 

Papp Júlia: A Waldorf-rendszer egyik hatalmas előnye, hogy diákközpontú az oktatásunk. A tantervünk függetlenítve van a Nemzeti Alaptantervtől (NAT), így a saját mederben halad a tanítás, a tanárok szabadon - bár hasonlóan alacsony fizetésért - oktatják a diákokat, felmérve az igényeiket és tudásszintjüket. Lexikális tudás helyett a Waldorf kerettanterv tapasztalati, gyakorlati, művészetekre összpontosító elemeket tartalmaz, amikkel a Rudolf Steiner által jól megfogalmazott gondolkodás-érzés-akarat hármasság egyensúlyba hozására törekszik a gyerekekben. Amit személy szerint az iskolámban nem kedvelek, az a környezete (lakótelep nénikkel és helyi értelmiséggel) és egy-egy tanár helyével nem értek egyet a tanári karban. 

Tasi Zsuzsanna: Szeretni csak a színességéért tudom. Művészeti iskola lévén nagyon sokféle embert hoz össze, és mindenki meg tudja találni azokat az embereket, akikkel megértik egymást. Viszont az összes iskolai programban, és az egész működésben nagyon nagy a szervezetlenség. Nincs tisztaság, nincs wc papír, nincs szappan, nincs rendesen kitakarítva a suli. Nincs pénz sulis programokra, és alig van tanár, így olyanokat is megtartanak, akik adott esetben bántják, vagy arcra osztályozzák a diákokat. Nagyon sok a lexikális tananyag, nem tanítanak tudatosságra, gondolkodásra, csak magolásra.

Miként készítenek fel az iskolában az utána következő évekre? 

P. J.: Rengeteg tapasztalati tárgyunk van, a sok művészeten - csak egy párat sorolok: rajzolás, festés, rézművesség, zenélés, éneklés, faragás, szobrászat, agyagozás - keresztül képet kapunk arról, hogy kik is vagyunk mi valójában, és mit is szeretnénk magunkkal kezdeni a gimis éveink után. Csomó mindenben kipróbálhatjuk magunkat, így mire odáig jutunk, hogy pályaválasztás előtt állunk a gimnáziumi 5. évünk közben, a legtöbb diáknak van fogalma arról, hogy milyen úton menne tovább, és nem csak bejelöl egy szakot, amiről azt hallotta, hogy az általa kapott képzettséggel jól lehet majd keresni. 

T. Zs.: Igazából sehogyan. Az érettségire nagy nehezen felkészítenekm már amelyik tanár felkészít, de abban senki nem segít, hogy megtaláld, miben vagy jó és mit csinálsz szívesen. Maximum még jobban rád erőszakolják azt a szakot, amit 14 évesen választottál, amikor még fogalmad sem volt, mit akarsz igazából, vagy azt mondják, menj el burkolónak vagy szobafestőnek, végezz kétkezi munkát, azzal úgyis jól lehet keresni. 

Szerinted szükséges egyetemet végezni egy jó élethez? 

P. J.: Sajnálom, hogy a munkaerő-piacon a papírok számítanak, és nem az ember valódi tudása. Egy dolgot akkor is művelhetsz, lehetsz az értője, ha nem jártad ki az egyetemet, és akkor is lehetsz abban a helyzetben, hogy fogalmad sincs róla, ha 4 évig tanultad. A "jó élet" fogalmat mindenki magának definiálja, az én "jó élet" kereteimben a legfontosabb helyen álló kritérium az, hogy valami olyannal foglalkozzak majd, amit szeretek csinálni - akár végeztem hozzá egyetemet, akár nem -, és nem olyannal, amire csak azért böktem rá, mert épp az volt, vagy mert jól keres. 

T. Zs.: Szerintem egyáltalán nem fontos, hogy diplomája legyen az embernek. Egyrészt azért, mert az anyagi stabilitást sokszor a szakma sokkal inkább biztosítja, másrészt azért, mert nem biztos, hogy az ember olyasmivel szeretne foglalkozni, amit egyetemen kell tanulni. Lássuk be, nem is való mindenkinek az egyetem. Lehet, hogy valaki sokkal boldogabb, miután letett egy szakmát, és abban dolgozik, amit szívesen csinál, mintha évekig tanulna valami mást. A boldogság nem papíroktól kellene, hogy függjön.